Olyan családban nőhettem fel, ahol ez a Kodály által megfogalmazott gondolat vezérmotívumként kísérte az életünket. Akkor is, amikor szüleim zenepedagógusként Finnországban, Helsinkiben dolgoztak, hat éven keresztül. Én akkor, tinédzser éveim legmeghatározóbb időszakában, sokszor kerültem szembe azzal a kérdéssel, honnan jöttem, hol vannak a gyökereim, ki vagyok idegenként egy másik országban.

1994-ben végeztem zongora szakon a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Debreceni Konzervatóriumában, majd később 2007-ben az ének-zene, népzene szakot is elvégeztem a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolán. Pályámon egyszerre volt jelen a tanítás és a különböző formációkban való előadói tevékenység.

2002 óta tanítok a gödöllői Frederic Chopin Alapfokú Művészeti Iskolában zongorát és a népzene szakon kobzot és citerát. Ekkor alakult vezetésem alatt a Gödöllői Evangélikus Gyülekezet énekkara is.

A gyermekekkel folytatott munkámban tapasztaltam, hogy a néphagyomány zenei értékei hogyan támogatják a gyermek fejlődését az ölbeli játékok, mondókák, és dalok gazdag tárházával. Népzene tanári munkámban pedig arra lettem figyelmes, hogy a kamasz korosztály identitás keresésében milyen fontos szerepe van az együtt muzsikálásnak, hogy személyiség fejlődésüket milyen biztonsággal támogatja a népdalokban kiénekelhető érzelmi megnyilvánulás.

Hosszú út vezetett ezeknek a tapasztalatoknak a megszerzéséhez, tanulmányok, kurzusok, gyűjtőutak, és legfőképpen szerteágazó tevékenységeim tapasztalatai. Ezeket a tapasztalatokat örömmel osztom meg a finnországi magyar családok körében.

Életem egyik fontos és meghatározó része volt a diaszpórában töltött időszak. Hiszem, hogy szükség van kapaszkodókra, erősítésre, a személyiségfejlődés bármely szakaszában. Ezt a folyamatot tudom támogatni munkámmal, a magyar népdalok segítségével, hogy a fent említett idézet élővé válhasson és személyiségünk mély rétegeibe világítson.