Gusztos Enid
Profile picture for user gusztos.enid
Aktivitás éve
2024
Fogadó szervezet
Tevékenységi terület

népzenei nevelés, hagyományőrzés, rendezvényszervezés

"A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!" /Sebők Ferenc/

Bemutatkozás

A családom elmondása szerint kiskoromtól kezdve nagyon szerettem szerepelni, verset és mesét mondani, illetve énekelni. Ahogy teltek az évek, többen szépnek találták a hangomat és ezáltal rengeteg óvodai, később iskolai kulturális rendezvényen, számtalan mesemondó versenyen vettem részt. Nagy álmom volt, hogy valamilyen formában énekléssel foglalkozhassak, azonban a középiskolai tanulmányaim befejezése után mégis a jogi pályát választottam. Idén végeztem a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán jogászként. Az öt évem alatt végig úgy éreztem, habár könnyedén veszem a jog adta akadályokat, még mindig a zene felé húz a szívem, így olyan lehetőséget kerestem, amiben a korábbi kulturális és zenei tapasztalatomat kamatoztathatnám.

A testvérem még általános iskolás koromban költözött Angliába, ahol majdnem egy évtizedet laktak a feleségével. 4 éve megszületett az unokahúgom, aki ezáltal kettős állampolgár lett. Felvetődött a kérdés, hogy a kétnyelvűség előnyei mellett hogyan tudjuk majd neki a hagyományokat és kultúrát is megtanítani, amiben nekünk “itthon” részünk volt. A mi fejtörésünk megoldódott azzal, hogy még az unokahúgom első éveiben visszaköltöztek Magyarországra. Azonban bennem továbbra is ott maradt a kérdés, hogy a külhonban vagy a diaszpórában élő, hasonló helyzetű gyermekek,vajon hogyan tapasztalhatják meg a mi kultúránkat.

Ezért nagyon örültem, amikor rátaláltam a Kőrösi Csoma Sándor Programra, mert olyan érzésem támadt, hogy az életemben két nyitva maradt kérdésre is választ kaphatok. A Program keretében a zene és hagyományaink iránti szeretetet átadhatom a legkisebb korosztálynak.

Mindent összefoglalva az a legnagyobb célom a Programon keresztül, hogy a népzenéken, népmeséken, népdalokon keresztül magyar kultúrát és hagyományt csempésszek azoknak a gyermekeknek az életébe, akik családja akár már több generáció óta külföldön él. Azt szeretném elérni, hogy évek múltán, ha visszagondolnak a hétvégi magyar iskolában eltöltött idejükre, mosolyogva jusson eszükbe néhány népdal, amit szívesen énekeltek velem az Új-Zélandon eltöltött időm során.