Nemes Csilla Szidónia
Profile picture for user nemes.csilla.szidonia
Aktivitás éve
2018
2019
Tevékenységi terület

hitoktatás, magyartanítás, programszervezés

„Úgy kell imádkoznunk, mintha minden Istentől függene, és úgy dolgozni, mintha minden tőlünk függene.” (Szent Ágoston)

Bemutatkozás

Erdélyi magyarként a közösséghez tartozás erejét már korán megtapasztaltam. A templom és az iskola már gyermekkoromban elválaszthatatlanul összefonódott. Mindkettő a nyelvápolás és a magyar identitás értékhordozója, illetve a keresztyén élet egyik elengedhetetlen forrása, így alappillérként épültek be életpályámba. Felnőttként hol főállású pedagógusként, hol pedig gyülekezeti önkéntesként igyekeztem a rám bízott kincseket átörökíteni. Éveken keresztül különféle egyházi és iskolai programokat, rendezvényeket szerveztem, és magyar nyelvet tanítottam. A közösségszervezés a későbbiekben is ugyanolyan hangsúlyt kapott, hiszen a Kolozsváron töltött évek alatt önkéntesként lelkesen segítettem a fiatal felnőttek körében folytatott közösségi és hitéleti tevékenységet.

Amikor külföldi tartózkodásaim alatt betekintést nyertem a diaszpórában élő magyarok önerőből szervezett közösségeinek munkájába, megfogalmazódott bennem, hogy jó lenne aktív részt vállalni a külföldi magyar közösségek szellemi és lelki gyarapodásában, identitásának megőrzésében.

A Kőrösi Csoma Sándor Program egyházi ösztöndíjasaként immár a második kiküldetés alatt továbbra is az a célom, hogy a keresztyén értékeket képviselve, legjobb tudásom szerint – a Szent Ágoston által megfogalmazott alapelvet szem előtt tartva – segítsem a montreáli magyar közösségeket. Vállalva mindezt hittel, alázattal, nyitottsággal és felebaráti szeretettel.