Petrás Éva
Profile picture for user petras.eva
Aktivitás éve
2018
Tevékenységi terület

magyartanítás, programszervezés

Igyekszem a diákokban úgy erősíteni a nemzettudatot, hogy közben más kultúrák iránti toleranciára is nevelem őket

Bemutatkozás

Egy alföldi kisvárosban, Kalocsán nőttem fel. A humán tárgyak szeretete már kisiskolás koromban kialakult. A helyi nagy múltú Szent István Gimnáziumból egyenes út vezetett a Szegedi Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom – történelem szakára. A diploma megszerzése óta, immár tizenegy éve a középfokú közoktatásban dolgozom. Tanári képesítésem mellett művelődésszervező – kulturális menedzser szakirányú főiskolai diplomával is rendelkezem.

Tanárként – egykori alma materembe visszatérve – a mindennapok során teljesen természetesnek tartom, hogy tárgyaimon keresztül a diákokban úgy erősítsem a nemzettudatot, hogy közben más kultúrák iránti toleranciára is sarkalljam őket. Kiemelten fontos számomra a kultúránk, a hagyományaink, a magyar nyelv iránti pozitív hozzáállás kialakítása. Iskolai munkám során igyekszem a kötelezően megtanítandó ismereteken túl a világra nyitott, tájékozott, gondolkodó embereket nevelni. Sok területen szereztem tapasztalatot. Nemzeti ünnepekhez kapcsolódó műsorokat állítottam össze, szerveztem színjátszó kört és szakkört, részt vettem tanulmányi versenyek lebonyolításában és felnőttoktatásban, táboroztattam, koordináltam a diákönkormányzat munkáját, vezettem munkaközösséget.  Kalocsa kulturális életében író-olvasó találkozók moderátoraként is többször közreműködtem.

A Kőrösi Csoma Sándor Program célkitűzéseivel maximálisan azonosulni tudok. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy idén én is az ösztöndíjasok között lehetek. Örömmel és várakozással tekintek az előttem álló feladatokra. Bízom benne, hogy a számomra kijelölt, külhonban élő magyar közösség hasznos tagja lehetek.