Polgár Angéla
Profile picture for user polgar.angela2024
Aktivitás éve
2024
Tevékenységi terület

rendezvényszervezés, gasztronómia, adminisztráció

"Bármerre is sodorjon az élet, mindig tudd, hogy honnan jöttél!"

Bemutatkozás

Egy alföldi kisvárosban nőttem fel, ahol már egészen kisgyermekkorom óta lehetőségem nyílt megismerni és megszeretni a magyar szokásokat, kultúrát és a magyar néptáncot.

Egyetemi diplomámat a Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi karán szereztem munkaügyi szakemberként. Pályafutásomat HR-esként kezdtem egy telekommunikációs cégnél, majd 3,5 év után úgy döntöttem, hogy hozzám a rendezvényszervezés világa sokkal közelebb áll, így kerültem egy rendezvényügynökséghez. Ott több, mint 1,5 évig kamatoztathattam a tudásomat különféle rendezvények terén, mint például díjátadó gálák, forgatások, nemzetközi hibrid workshopok szervezésében.

A Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasaként 2022-ben Kanadában, Edmontonban szereztem oktatói és cserkész tapasztalatokat, ezzel kiszélesítve a palettát. Ezt idén Brazíliában, São Paulo-ban kamatoztatni tudom. Célom, hogy maradandó élményeket szerezzek a diaszpórában élő magyar közösségek számára, hogy ők is olyan büszkék legyenek a magyarságukra, mint amennyire én vagyok!