Székely Zsófia
Profile picture for user szekely.zsofia
Aktivitás éve
2024
Tevékenységi terület

Néptáncoktatás, cserkészet, iskolai oktatás, rendezvényszervezés

„Homo ludens vagyok. Játszó ember, aki játék és humor nélkül képtelen volna élni.” – Antal Imre

Bemutatkozás

A magyar határhoz közeli Szabadkán születtem, a zene és a tánc már egészen kicsi korom óta szerves részei az életemnek. 4 éves koromban kezdtem el néptáncolni, nem sokkal később pedig zeneiskolába iratkoztam, ahol zongorázni tanultam. Gimnáziumi tanulmányaimat természettudományi szakirányon folytattam, de ekkor már nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a kultúra, a művészet és az emberek érdekelnek, így a Szegedi Tudományegyetem közösségszervezés szakára felvételiztem. Az alapképzés elvégzése után design- és művészetmenedzsment mesterszakon szereztem diplomát. Egyetemi tanulmányaim mellett egy néptáncoktatói képzést is elvégeztem, mellyel táncos és néptáncoktatói kompetenciáimat gyarapítottam. Diplomám megszerzése után egy Erasmus+ ösztöndíjnak köszönhetően közel egy évig lehettem a Szabadkai Kortárs Galéria gyakornoka, ahol a múzeumpedagógia és a közösségi média menedzsment területein tevékenykedtem. 

Több vajdasági település különböző korosztályú csoportjainál dolgoztam néptáncoktatóként. Leginkább a gyermekek környezetében érzem otthon magam, szeretek játszani és fontosnak tartom a játszva tanulást. A gyermekek felől érkező örök kíváncsiság és szeretet rendkívüli erőt adnak.   Táncosként és táncoktatóként fontosnak tartom a magyar néptánc nem csak színpadi jellegű, hanem életszerű, élményalapú megismerését és megismertetését, hogy a népzene és néptánc korábbi funkciójához hasonlóan szórakozást és közösségi élményt nyújtson. Hiszek abban, hogy a közösségi lét és a művészeti oktatás pozitív életminőség változást eredményeznek. A közösséghez tartozás minden életszakaszban fontos, ezért úgy gondolom, hogy tudatosan kell kizökkentenünk magunkat a hétköznapok mókuskerekéből, hogy lelassuljunk és a pillanatra, egymásra figyeljünk. 

Ösztöndíjasként a diaszpórában élő magyar közösséggel igyekszem feleleveníteni és gyakorolni azt a tudást és azt az örökséget, melyet felmenőink hagytak ránk, hogy a most felnövekvő és a következő generációk is használhassák kulturális kincseiket, megélhessék a magyarságukat.