Tompos Krisztina
Profile picture for user tompos.krisztina
Aktivitás éve
2018
Fogadó szervezet
Tevékenységi terület

programszervezés, néprajz, néptánc

Egy közösség életének részesévé válni mindig valamiféle ajándék.

Bemutatkozás

Egy kis dunántúli falu szülötteként gyermekkorom óta erősen kötődöm a múlt értékeihez és a hagyományokhoz. Mindig örömmel hallgattam dédnagymamám és nagyszüleim meséit a „régi időkről”, személyes emlékeikről, amik számunkra ma már a múlt történelemmé érő eseményei. Ez a tapasztalat indított az Eötvös Loránd Tudományegyetem néprajz szaka felé, ahol jelenleg a magyar és összehasonlító folklorisztikai doktori program végzős hallgatója vagyok. Közben egy évig múzeumpedagógusként és muzeológusként, majd szakmai asszisztensként dolgoztam.  

A néprajzhoz vezető másik utat a néptánc jelentette. Lassan tíz éve vagyok az ELTE Néptáncegyüttes aktív tagja, de más tánccsoportok munkájában is részt vettem. A tánc szeretete mellett fontos számomra a közös alkotás élménye, és az a támogató közeg, amit egy jól összekovácsolódott közösség adhat.

2016 szeptemberétől kilenc hónapot a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként Déván, a Szent Ferenc Alapítványnál töltöttem. Ottlétem megerősített abban, hogy bár a kisebbségi lét valódi jelentését és jelentőségét csak az érezheti át igazán, aki ilyen környezetben született, és itt kell célokat elérnie, mégis életre szóló élmény egy ilyen közösség részesévé válni.

A Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasaként arra törekszem, hogy néprajzos végzettségemmel, múzeumpedagógiai tapasztalatommal, a táncegyüttesekben szerzett tudásommal és a Szent Ferenc Alapítványnál töltött időszak élményeivel felvértezve a lehető legtöbb segítséget nyújtsam fogadószervezetemnek és a Southendben élő magyar közösségnek.