Argentína
Mendozába már az 1920-as években érkeztek magyar családok, akik közül sokan még a mai napig itt élnek és emlékeznek az első baráti összejövetelekre. Egymás között tartották az ismeretséget, segítették egymást, ám egyesületet nem alapítottak. Ezt egy KCSP ösztöndíjas, Zsonda Márk érkezése változtatta meg, aki 2016-ban idelátogatott azzal a szándékkal, hogy megtalálja a helyi magyarokat. Keresése sikerrel zárult, érdeklődése és jelenléte új lendületet adott a közösségnek. Az elmúlt 3-4 évben nőtt az aktivitás, amelynek köszönhetően 2019.
Bariloche Argentína dél-nyugati részén fekszik, turisták által kedvelt, 120.000 lakosú város, ahol körülbelül 50 magyar származású illetve magyar család él. Közülük páran magyar születésűek, de legtöbbjük már itt élő, második és harmadik generációs magyar.
A córdobai magyar közösség története az 1960-as évekig nyúlik vissza, amikor a különböző helyekről érkezett magyar családok - egyikük otthonában - rendszeres összejöveteleket tartottak. 1971-ben végül megalakult a - Centro Húngaro de Córdoba - Magyar Kör.‖ Az alapszabályban elhatározták, hogy céljuk egy olyan baráti kör létrehozása, amely elősegíti a magyar történelem és kultúra fennmaradását és támogatja a társadalmi kapcsolatokat.
Buenos Airesben több mint 50 éve működik hétvégi magyar iskola, jelenleg öt korcsoportban több mint 60 tanulója van. Az iskola eddig több mint 500 tanulója közül 150-en tettek magyarságismereti (érettségi) vizsgát egy vagy több tantárgyból. Az általában heti háromórás foglalkozásokon az óvodai csoportok elsősorban dalokat, mondókákat, verseket tanulnak, az alapszintű és középiskolai csoportok órarendje a cserkész foglalkoztatással összhangban készül.
A magyar néptánc mozgalom 1956-ban alakult meg az argentin fővárosban, Buenos Airesben. A mozgalom első tagjai az akkori magyar cserkészek, bevándorlók és gyermekeik voltak, akik 1958-ban „REGÖS Néptáncegyüttes” néven hivatalos tánccsoportot alakítottak. Az együttes a kezdetektől fogva, folyamatosan igyekszik ápolni a magyar kultúrát, otthona az argentínai magyarság legnagyobb intézményében, a Hungária Egyesület épületében található.
Az AMISZ gyökerét az évtizedekkel korábban, 1950-ben alapított Argentínai Magyar Egyesületközi Tanácsban kell keresni. Ez az intézmény aktívan képviselte a hivatalos fórumon a magyar közösséget, és igyekezett a különféle egyesületek tevékenységét illetve a rendezvények időpontjait összehangolni.