Brazília

A Brazíliai Magyar Segélyegyletet 1926-ban, az első magyar bevándorlók alapították São Paulo városában. Abban az időszakban tevékenységét a betegek segítésével kezdte, emellett foglalkozott munkaközvetítéssel, illetve jogszolgálati segítséget nyújtott az újonnan érkezett vagy elszegényedett bevándorlók számára. A Segélyegylet 1928-tól könyvtárat is működtetett és jótékonysági eseményeket szervezett, amelyeket az akkori magyar közösség nagyon lelkesen fogadott.

Az Egyesületet (eredeti nevén: Associação Húngara de Jaraguá do Sul)

1996-ban azzal a céllal alapították, hogy a helyi magyar szokásokat, tradíciókat segítsen megőrizni illetve feléleszteni.Tevékenységének fókuszában a történelmi és kulturális örökség, valamint a műemlékek, templomok, és írásos emlékek megőrzése áll. Mindezt néptánccal egészítették ki, hogy a XIX. sz. folyamán ideérkezett magyarság öröksége fenntarthatóvá válhasson. Az egyesület tagjai több kisebb csoport megalakulását is segítették, ilyen például az Édesanyák Klubja, de sok rendezvény lebonyolítása is a nevükhöz köthető, például a Magyar Levesek Estéje, Magyar Ételek, Etnikumok Fesztiválja, valamint a Strudel Fesztivál.

A Brazíliai Magyar Segélyegylet-et 1926-ban, az első magyar bevándorlók alapították São Paulo városában. Tevékenységét a betegek segítésével kezdte, de foglalkozott munkaközvetítéssel és jogszolgálati tevékenységet is gyakorolt az újonnan érkezett, vagy elszegényedett bevándorlók részére. 1928-tól már könyvtárat is működtetett és jótékonysági eseményeket kezdeményezett, melyeket az akkori magyar közösség nagyon lelkesen fogadott.

Brazília második világháborús belépésével minden ellenséges országból származó bevándorló közösség által működtetett intézményt vagy iskolát „államosítani” kellett, így a Segélyegylet „Szeptember 30 Jótékonysági Egyesület” néven működött tovább. A háború után, már megfelelően bejegyezve, az új hivatalos elnevezéssel működhetett, ennek ellenére a magyar közösségben továbbra is „Segélyegylet” néven ismerik. 

Feliratkozás a következőre: Brazília