Viktoriai Magyar Tanács
A melbourne-i Magyar Kultúr Kör kivételes szerepet tölt be a magyar közösség életében. Alapítása óta elkötelezett híve a magyar kultúra megőrzésének és népszerűsítésének, valamint a magyar identitás erősítésének. A szervezet széleskörű tevékenységeket kínál, hogy összehozza és támogassa a magyar származású embereket és hogy megismertesse a magyar kultúrát a helyi közösségekkel.
Az Árpád Idősek Otthona egy ismert, modern, jól felszerelt, magyar idősgondozó intézmény Wantirnában, Melbourne egyik zöldövezeti külvárosában. Az otthon 1994-ben épült, 60 tágas szobával és 11 önálló villával áll az idős emberek rendelkezésére.
Az idősotthonoktól elvárható szolgáltatások mellett (állandó orvosi ügyelet, lehetőség látogatók fogadására a hét bármelyik napján, a nap 24 órájában, rendszeres programok, saját buszos kirándulások) az otthon magyar nyelvű könyvtárat is biztosít a bent élőknek, sőt a magyar Duna Televízió adása is fogható náluk.
A Gyöngyösbokréta Néptánccsoport Melbourne-ben, Ausztrália Viktóriai államában működik. Neve a Gyöngyösbokréta néptánc mozgalomból ered. Csoportunk amatőr néptánc kedvelőkből áll, akik szabadidejükben továbbképzéssel, tanulással ápolják népi hagyományainkat. A csoport szerda esténként a Magyar Központ Ifjúsági termében, az azt követő napon, csütörtökön pedig a Református egyház Bocskai termében tart táncpróbát. Csoportunkban nincs meghatározott korhatár. Mindenkit szeretettel várunk, akár tanulni akar, akár tudását továbbfejleszteni vagy csak hagyományait megőrizni szeretné. Csoportunk vezetői Sinka Imre és Mária Judit Huszár.
Az 1948/49-ben kezdődött tömeges magyar bevándorlás során több cserkésztiszt is érkezett Ausztráliába, így hamar megindult a cserkészek szervezkedése. Az első leigazolt csapat 1950-ben alakult Sydney közelében. Néhány év alatt több más városban is megalakultak az első cserkészcsapatok, így az 1955-ben rendezett nagy közös cserkész-összejövetelen, a Pan-Pacific Jamboreen már népes árvalányhajas kalapot viselő magyar cserkészcsoport vett részt.
Az első ausztráliai magyar református gyülekezetet az 1949-ben érkezett magyar menekültek alapították, mondhatni még Ausztráliába való érkezésük előtt. A velük együtt utazó lelkipásztort, a kolozsvári származású dr. Antal Ferencet a hívek azonnal elfogadták, és 1952-ben Melbourne-ben a Fitzroy-i Presbiteriánus Gyülekezet lelkipásztorának választottak. Az ottani elöregedő, angol nyelvű gyülekezetet a frissen érkezett magyarokkal szerették volna megerősíteni. Így kezdődött a két évtizedes együttélés az ausztrál presbiteriánusokkal.
A non-profit szervezetként működő közösség a magyar nemzeti identitás és kultúra ápolásának helyi központja. Tagja tizenegy különféle szervezet, amelyek a magyar közösség érdeklődésének különböző aspektusát képviselik. Jelenlegi székhelye egy adományokból épült, több kisebb-nagyobb teremből álló épület, melynek hatalmas parkjában még egy ökumenikus templom, emlékmű és magyar étterem is található.