New South Wales-i Magyar Szövetség

A Sydneyi Magyar Református Egyház az Ausztráliai Magyar Református Egyház (AMRE) tagja. Az AMRE központja Melbourne, és kezdettől (2011) tagjai a Magyar Diaszpóra Tanácsnak.

Az 1940-es évek végén munkaszerződéssel idevándorolt magyarok eleinte a papok köré csoportosultak, mivel ők nagyobb mozgástérrel rendelkeztek, 1956 után sokszorosára nőtt a bevándorló magyarok száma.

A Magyar Iskola Sydney már 1975 óta fogadja a 4 és fél éves kor feletti, magyar nyelvet és kultúrát tanulni vágyó gyerekeket. Az iskola 1978 óta tagja a New South Wales államban működő Szombati Közösségi Nyelviskoláknak. Kezdetekben Flemingtoni Magyar Iskola névvel, 2019 óta pedig – a ma ismert – Magyar Iskola Sydney néven működik. A tanítási idő kéthetente, szombaton 9:00-től 12:00-ig tart, amely idő alatt az eltérő korosztályú és képességű osztályok különböző interaktív, kreatív, élményt és értéket adó órákon vehetnek részt.

Református egyházunk minden időben kiemelt figyelemmel gyakorolta a külső és belső missziós szolgálatot. A református egyház egyik külmissziói tevékenysége révén jött létre - és áll ma is - az Ausztráliai Magyar Református Egyház, amelyhez ma már négy önálló egyházkerület tartózik. A Strathfield-i gyülekezet a NSW/ ACT egyházkerület anyaegyházközsége, külmissziói szolgálatunk a teljes NSW és ACT területre kiterjed. 

 

A Sydneyben működő két magyar cserkészcsapat, a 30. számú Körösi Csoma Sándor fiúcsapat 1951-ben, a lánycsapat, a 66. számú Papp-Váry Elemérné csapat pedig 1964-ben alakult Ausztráliában. Közös székhelyük egy jól felszerelt cserkészotthon, ahol lelkes csapatvezetőik irányításával rendszeres összejöveteleket és aktív munkát folytatnak. Programjaik közt ünnepélyek, megemlékezések, vásár, piknik, búcsú és tábortűz is szerepel. 

A 1940-es évek végén 2 éves munkaszerződéssel idevándorolt magyarok eleinte a papok köré csoportosultak, mivel ők nagyobb mozgástérrel rendelkeztek. 1956 után - részben a forradalom, részben pedig a Délvidéken, Erdélyben és a Felvidéken tapasztalható életveszélyes környezet miatt - megsokszorozódott a bevándorló magyarok száma.

Az 1986-ban alapított Kengugro Ausztrál-Magyar Néptáncegyüttes mélyen gyökerezik a magyar hagyományokban és az együttműködésben. Hosszú évtizedek óta szoros kapcsolatot ápol a Transylvaniacs zenekarral, és egyre szorosabb kötelékek fűzik a Wallaby zenekarhoz is. Az együttes székhelye Sydneyben található, ahol mind tagjai, mind az ausztrál közönség teljes mértékben belemerülhet a Kárpát-medence gazdag tánc- és zene világába.

A heti rendszerességgel, szerda esténként megrendezett próbák nem csupán a technika tökéletesítéséről szólnak, hanem közösségi élményt nyújtanak, a tanulást és gyakorlást ugyanis kötetlen együttlét követi. A csoport rendszeresen fellép hazai fesztiválokon és más rendezvényeken. Külföldi fellépéseket és utazásokat is elvállalnak, legutóbb például 2024 februárjában Aotearoa, Új-Zélandra látogattak el, hogy részt vegyenek egy magyar fesztiválon és bemutassák különleges táncprodukciójukat.

Feliratkozás a következőre: New South Wales-i Magyar Szövetség