2022. október 21-én 19 óra 56 perctől a Hamburgi Magyar Egyesület ünnepi alkalmat tartott, hogy méltóképpen emlékezzünk meg az ‘56-os szabadságharc hőseiről. Vendégünk Marosán Csaba, kolozsvári színművész volt, akinek előadásában nemcsak a múltra emlékeztünk, hanem nagy magyar költőink szavai által a jövő felé nézve is reménységre biztatott.
2022-10-23-1-
2022-10-23-2
-
2022-10-23-3
1956, TE CSILLAG
“ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc,
és ötvenhat: egyszer minden száz évben
talpra állunk kínzóink ellen.”
(Faludy György)
1956 egy olyan történelmi esemény a magyar nép életében, ami a mai napig meghatározza sorsunkat. Ám nemcsak Magyarország történelmében volt az október 23. egy fontos mérföldkő, hanem világtörténelmi szempontból is meghatározóvá vált, hiszen ez volt az első igazán nagy repedés a kommunista blokk falán. Marosán Csaba előadása az ’56-os forradalom egy kevésbé ismert oldalára világított rá: a szabadságharchoz kötődő erdélyi csoportosulások ténykedését és a vezetőikkel, tagjaikkal szemben végrehajtott megtorlásokat mutatta be.
A Babes és Bolyai egyetemeken szórólapokat készítettek, amelyeken felhívták a diákságot a magyar forradalommal való szolidaritásra. A román pártvezetést váratlanul érték a magyarországi forradalom eseményei. Politikai téren a Gheorge Gheorgiu-Dej vezette Román Munkáspárt attól tartott, hogy a lengyel és magyar forradalom után Moszkva Romániában is reformokat és személyi változásokat fog követelni. A megtorlások az erdélyi magyarokkal szemben kemények voltak, és nagyon szigorú ítéleteket hoztak.
Ismeretes, hogy Kolozsváron, a Képzőművészeti Főiskolán a Mátyás-szülőház lovagtermében komoly igazságokat kimondó „veszélyes” gyűlést tartottak. Másnap Balázs Imre és Tirnován Vid hallgatókat letartóztatták, később elítélték. Temesváron a Műszaki Egyetemen szintén diákok fogalmaztak meg felelősségteljes követeléseket, melynek hatására 31 diákot ítéletek el. Szováton a magyar forradalom megsegítésére indult Kelemen Imre csoportja. Vádjuk később a „népi demokratikus rendszer elleni mesterkedés és tiltott fegyvertartás” volt.
Ötvenhatos ösztönzésre komolyabb diákszervezetek is létrejöttek Erdélyben, amelyek a nemzeti hagyományok ápolását, a magyar nemzeti öntudat ébrentartását tűzték ki célul. Sepsiszentgyörgyön a Székely Ifjak Társasága (SZIT); Brassóban a Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége (EMISZ), és ilyen volt a Fekete kéz (Szászrégen, Marosvásárhely), illetve a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetség (SZVISZ).[1]
Marosán Csaba közel másfél órás verses-énekes előadásának gerincét azonban olyan versek alkották, amelyek a hazáról, hitről, kitartásról és helytállásról szólnak. Felcsendültek Ady, Reményik, Dsida Jenő és Vass Albert szavai is.
„…megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal -
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.…
S akkor - magától - megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat - hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor - magától - szűnik a vihar,
Akkor - magától - minden elcsitul,
Akkor - magától - éled a remény.”(Reményik: Kegyelem, részlet)
[1] Aniszi Kálmán, 1956 Erdélyben in: Confessio, 2018/3
