A lengyel-magyar barátság hosszú évszázadok szoros kötelékét jelenti a két nép között, amelynek egyik meghatározó fejezete 1956-hoz kapcsolódik.
Varsóban is megemlékeztek a magyarok az 1956-os forradalomról. Divéky Adorján Hétvégi Magyar Iskola és Óvoda is kiemelt figyelmet szentelt a forradalomnak.
2024. október 20-ai foglalkozáson a kisebb gyermekek lyukas zászlókat készítettek, a nagyobbak pedig történelmi oktató videókon keresztül ismerkedtek meg a forradalom eseményeivel. Október 23-án délelőtt 10 órakor a Varsói Magyar Nagykövetség ünnepélyes megemlékezést és koszorúzást szervezett a Krakowskie Przedmieście 5. szám alatti Síró Galamb emléktáblánál. Nem véletlen a megemlékezés helyszíne; 1956-ban a varsói polgárok ezen a helyen gyűjtöttek adományokat a magyaroknak.
A főváros mellett számos más helyszínen is véradásokat, adománygyűjtéseket, tüntetéseket és demonstrációkat szerveztek a lengyelek, hogy kifejezzék szolidaritásukat a magyarokkal. Lengyelországban az 1956-os forradalom híre rendkívül gyorsan elterjedt, és az egész országot megmozgatta. Nem csoda, hiszen a nyári poznańi munkásfelkelés emléke még élénken élt az emberekben.
Wrocławban, Szczecinben, Toruńban és más lengyel városokban transzparensekkel és magyar zászlókkal vonultak az utcára, követelve a szovjet beavatkozás megszüntetését Magyarországon. A wrocławi városháza tornyára 1956. október 27-én lyukas magyar zászlót tűztek ki, miközben a tüntetők „El a kezekkel Magyarországtól!” feliratú transzparensekkel vonultak.
A demonstrációk a forradalom leverése után is folytatódtak. Harminc évvel később, 1986-ban Podkowa Leśnában avatták a legelső táblát a magyar szabadságharc emlékére. A politikai helyzet miatt az emléktáblát szinte azonnal el kellett távolítani, de 1989-ben ismét a helyére került és még ma is áll.
A lengyel nép együttérzése a költészetben is megnyilvánult: Zbigniew Herbert, nemzetközileg is elismert lengyel költő, 1956-ban a magyaroknak szentelt egy verset, amelyet Gömöri György fordításának köszönhetően a magyar nép is megismerhetett. Herbert verse a két nép közötti barátságot fejezi ki, soraiból kiolvasható a lengyelek együttérzése és támogatása:
Zbigniew Herbert: A magyaroknak
Kezünket kinyújtva
állunk a határon
s a levegőből roppant zsinórt
fonunk nektek testvérek
az elfúló kiáltás
s a görcsbe rándult öklök
haranggá jajdulnak s a szív
nem verhet riadót
a véres kövek kérnek
haldokló vizek kérnek
s mi állunk a határon
csak állunk a határon
állunk a józan ész
jól-fontolt határán
innen nézzük a tűzvészt
halálba bámulunk
1956.
(fordította: Gömöri György)
