Október 6-án este Bécsben a Pázmáneum kápolnájában imával, verses összeállítással és a feltámadást jelképző húsvéti gyertya meggyújtásával emlékeztünk meg az 1848–49-es szabadságharc leverése után Aradon kivégzett magyar tábornokokról. Az intézet rektora, Varga János atya, illetve dr. Vencser László, az ausztriai idegen nyelvű lelkészségek országos igazgatója által bemutatott szentmisével, majd azt követően e sorok írójának közreműködésével költők és az ima szavával hajtottunk fejet a vértanúságot vállalt honvédtisztek emléke előtt.
Varga János atya, a bécsi Pázmáneum rektora-
Dr. Vencser László, az ausztriai idegen nyelvű lelkészségek országos igazgatója
-
Varga János és Vencser László atyák a szentmisén
-
Varga János és Vencser László atyák a szentmisén
„Az aradi vértanúkban is lehetett bizonytalanság, félelem, egészen biztosan imádkoztak a hűségért, azért, hogy állhatatosak tudjanak maradni, hogy Istennek tetsző módon tudjanak élni, szolgálni, s ha kell, meghalni. Tőlük igazán nagy dolgot kért a Jóisten: az életáldozatot. Fennmaradt imáik, utolsó gondolataik nagy-nagy lelkierőről, Istenbe vetett bizalomról tanúskodnak. Ez nekünk is torokszorító élmény és tanulság kell hogy legyen” – fogalmazott szentbeszédében Varga János rektor atya. A szabadság eszményének továbbélését, azt a reményt, hogy a nemzetünk Golgotáján mártírhalált halt hősök véréből új élet sarjad, Reményik Sándor Október 6 című versének részletével fejezte ki: „Feketén hull a fákról a levél, / S a föld, amelyre hull, / Kemény, mint a koporsó fedele. […] De a hamu alatt, / Valahol mélyen – izzik a parázs!” Szükséges, hogy ez a parázs ne csak a nemzeti igazságérzet, a politikai fejtegetés izzó parazsa legyen, hanem az istenfélelemé is – tette hozzá a szentmise főcelebránsa. Az egyetemes könyörgésekben többek között így fohászkodtunk a vérüket ontó hőseink lelki üdvéért: „Jutalmazd meg, Urunk, irgalmasságod szerint mindazokat, akik hitükért, egyházukért, embertársainkért, az igazságért a szeretet legnagyobb jelét adták: életüket áldozták.”
A Boldogasszony anyánk eléneklése után először Falu Tamás Út vége című verse hangzott fel:
Mikor az utunk véget ér,
Fáradt bennünk a vér, az ér,
Már nem érdekel a jelen,
Csak az örök, a végtelen,
Lelkünk a múltba menekül,
Folyton beljebb, szüntelenül
És egyszer olyan messzi jár,
Hogy nem tud visszajönni már.
majd Petőfi Nemzeti dalának versszaka után:
Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
Varga János atyával felváltva soroltuk fel az aradi tizenhármak nevét:
Lázár Vilmos
Gróf Dessewffy Arisztid
Kiss Ernő
Schweidel József
Pöltenberg Ernő
Török Ignác
Lahner György
Knézich Károly
Nagysándor József
Gróf Leiningen-Westerburg Károly
Aulich Lajos
Damjanich János
Gróf Vécsey Károly
Ez után Madách Imre Az aradi sírra című sorait idéztük:
Nem néztetek erőst, hogy szolgáljátok,
Ki fényesen majd jutalmazni tud,
Akit szolgáltatok egy árva hon volt,
Ím sírotokra emlékkő se jut.
Végül a feltámadást jelképező húsvéti gyertya lángjánál Varga János atya így imádkozott:
„Könyörögjünk: Istenünk, hozzád fordulunk imádságunkkal, mert Te vagy a szeretet! Eléd hozzuk most nemzeti gyásznapunkon a soha nem gyógyuló fájdalmas sebeket, népünk szabadságharcának véres leveretését, az értelmetlen emberáldozatok miatti fájdalmunkat. Nálad keressük a békét, amelyet a világ nem adhat meg, és a boldogságot, amelynek egyedül Te vagy a forrása. Ma azért a hitből fakadó szeretetért imádkozunk, hogy ki tudjunk engesztelődni ellenségeinkkel, népünk nagyjainak gyilkosaival, hogy meg tudjunk bocsátani irgalmasan, mint az Atya… Add, hogy felismerjük és elmélyítsük hitünk értékeit, hogy kövessük a hősök erényeit, és hogy saját akaratunk önző érvényesítése helyett a Te gondviselő vezetésedre bízzuk magunkat ma is. Segíts, hogy a legnehezebb helyzetekben is elfogadjuk akaratodat és bátran megtegyük, amit vársz tőlünk. Add, hogy felelősséggel munkálkodjunk népünk, nemzetünk boldogulásán, jövőbeni felemelkedésén. Nemzetünkért és nemzetünk nevében felemeljük a szívünket, ahogy nagyjaink tették a hősi halál pillanatában, és kérjük, vezess minket az örökkévalóság útján napról napra közelebb ahhoz a célhoz, amelyet elterveztél számunkra! Áldd meg és őrizd meg népünket, hogy általunk és közöttünk felépülhessen a Te Országod! Krisztus, a mi Urunk által. Ámen”
A megemlékezés a magyar himnusz eléneklésével zárult. A ballada szavai azóta is bennünk visszhangoznak (Az aradi tizenhárom balladája, Lévay József, 1861): „Aradi vár, aradi vár, halál völgye, / tizenhárom magyar vitéz temetője, / Viruljanak sírjaikon vérvirágok, / felejthetetlen légyen az ő haláluk.”
Felejthetetlen légyen az ő haláluk.
