Jobban megismerve a chacói magyarokat sok érdekes történettel találkoztam, amik általában kötetlen beszélgetések során merültek fel. Ezek többnyire családi történetek, amik érdemesek arra, hogy több emberhez jussanak el. Ezért döntöttem úgy, hogy felkeresem a környéken még magyarul beszélő leszármazottak egy részét és interjú, vagy riport formájában közzéteszem beszélgetéseinket.
Az interjú Szalma Györggyel készült Coronel Du Gratyban.
Hogyan érkeztek meg a felmenői? Kik voltak magyarok a családban?
Apám 2 hónapos volt. 1925-ben jöttek Brazíliába. 1923-25-ben érkeztek Brazíliába. San Paolóban tették ki őket. Nagyapám jött ki. A háborút megjárta, az elsőt. Aztán ott bányában dolgozott, és forradalmárok, szocialisták voltak az állam ellen. A katonaság kereste őket, és akkor bebújt a kemencébe, és öreganyám, hogy bizonyítsa, hogy nincs ott, begyújtott a kemencébe. Aztán, amikor elmentek a katonák gyorsan eloltotta a tüzet. Ezt mesélték mindig. De aztán elpucoltak az erdőbe, mert keresték őket, több hónapig. Nagybátyám meg a nagymamám ott maradtak. Ott bujkáltak többen, vagy húszan több mint 4 hónapot mentek a folyó mentén. Tudták, hogy valahol kimennek, és végül Missionesbe értek, Argentínába. Páran meghaltak, mert üres gyomorra ettek, miután kijutottak, mesélte nagyapám. Jött egy hajó, ami vitte a homokot és elmentek Buenos Aires-be, öreganyám, már azt hitte, meghalt. Amikor jött a levél nagyapámtól. Pár évet ott dolgozott, és aztán jöttek ismerősök Chacóba mások is, rokonok, ismerősök. Így értek ide.
És milyen volt az életük itt? Milyen volt a letelepedés?
Amikor Chacóba értek, akkor kezdtek újra földdel dolgozni, 32-33-ban, apám 6-7 éves volt ekkor. Neveltek disznót, kacsát, tyúkot, pulykát. Fenntartották a magyar szokásokat, ételeket. A télbe vágták a disznókat. Kezdett búzát vetni. Campót (tanya) kaptak 100 hektárt, amit később kellett kifizetni. Étel mindig volt, jól éltek. Mindig megvolt, amit a ház körül termeltek. Hiány nem volt. És pénzt a gyapot eladásából szerezték, abból vettek ruhát, olajat, lisztet, a gyerekekre.
Mit jelentett a magyarság a hétköznapokban?
Pár évig működött egy magyar iskola. Édesapám mesélte. De az lett a baj, hogy a gyerekek abbahagyták, mert később kellett volna spanyolul beszélni az iskolában. Az probléma volt, hogy később megtanulni a spanyolt. Nekünk is, amikor bekerültünk az iskolába csak magyarul beszéltünk. Az udvaron mindenki németek, magyarok egymás között a saját nyelvükön beszéltek. A teremben nem volt szabad. Muszáj megtanulnotok spanyolul – mondták mindig.
Az édesanyja is magyar volt? Otthon meséltek Magyarországról?
Igen, erdélyiek voltak anyám szülei, magyarok. A másik ág talján származású volt, de beszéltek mindig magyarul mindannyian. Meséltek, igen, mi nagyon kicsik voltunk. Nagyapámra emlékszem – vastag hangja volt – mindig mesélt Magyarországról. Kerekes Miksának hívták. Szerette a gyerekeket. Beborozott, és kiült a kertbe és ott sírt egyedül, nézte a csillagokat. Tudja miért? Volt másik két gyerek ottan, meg felesége is, amikor idejött. Itt találta meg a Takács Julist. És ez volt neki a nagy baja, hogy otthagyta a másik családját.
