Hírek
A stuttgarti Csöbörcsök Táncegyüttes 2017. november 24-26 között második alkalommal szervezte meg a Nyugat-Európai…
A stuttgarti néptáncfesztiválnak idén is különleges hangulata volt. A teljes nyugat-európai diaszpórából érkeztek…
A Szent László-év eseménysorozatához kapcsolódó minden egyes rendezvény tovább gazdagítja az emlékévet.
November 4-én a Bocskai Központ adott helyet a rendezvénynek, melyre közel 60 fő látogatott el.
Az idén harmadik alkalommal megrendezett ifjúsági hangverseny ismét kellemes légkört varázsolt az Ottawai Magyar…
Derzsi György, Vadkerti Imre és Kovács Koppány meghozták Ottawába is az adventi hangulatot a „Három királyok” című…
Idén is nagy lelkesedéssel készülünk az AMAPED-ben az adventre. Alig egy hét van hátra advent első vasárnapjáig,…
A Szent László év alkalmából összeállított történeti kiállítás ma már a kanadai Winnipegben élő magyarok számára is…
2017.11.11-én és 12-én zajlott a BUOD (Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége) konferencia és tisztújító…
Már hagyomány Kölnben, hogy az adventi időszak kezdetekor a Rajna- és Ruhr-vidékén élő zenészek jótékonysági…